100 kis kép – Takács Máté kiállítása a Kisüzemben

Takács Máté 100 kis kép című kiállítása szeptember 24-én nyílik este 8 órakor a Kisüzemben (VII. Kis Diófa u. 2.) A megnyitót Ajtai Péter szaxofonmuzsikája kíséri.

Takács MátéTakács Máté vagy 15 éve festő, de jól ismert a kultúrát még szolgáltató kocsmák és közösségi terek világából is. Jelenlegi nagyszabású vállalkozása 100 kis kép megalkotása.

Az ötletről és a megvalósulásról ezt mondja:
“Mivel adott volt a tér, így félig-meddig helyspecifikus kiállítást csinálok, a fő nagy fal mozgatta meg a fantáziámat. Először egy nagy méretben gondolkodtam, nagyjából meg is volt a téma, az áldás témakörét boncolgattam lazán. Aztán a műterem hiánya és egyéb más okok arra késztettek, hogy megváltoztassam a koncepciómat. Korábban dolgoztam 17×17 centis kis képpel, 5-6 darabbal. Ebből már csak egy volt meg, ami ott hevert az íróasztalomon. Kicsit elkezdtem átalakítani, majd újból megkedveltem ezt a formát. Innen jött az ötlet, hogy csinálni kellene ebből jó pár művet, majd összeállítani egy nagy képpé. Persze nem fog a 100 kis kép kiadni egy nagyot, nem arról van szó, hogy az ezer kis Yoda fotóból összeáll egy nagy Yoda. Itt aztán elengedhettem magam, teljes a műfaji korláttalanság, festmény, torzó, fotó, purhab, filctoll, tus, ceruza és gyümölcs is ki lesz állítva, valamint az egyéb falfelületeken néhány új festmény, főleg az áldás által inspirálva.”

24

A kiállítás október 21-ig megtekinthető.